Aquinói Szent Tamás

15. Aquinói Szent Tamás

Aquinói Szent Tamás a filozófiatörténetnek egy izgalmas korában élt. A tizenkettedik század második felétől kezdve sorra jelentek meg Arisztotelész latinra fordított művei, és a keresztény világnak szembesülni kellett azzal a kihívással, hogy ezek a művek – nem beszélve a szintén lefordításra került arab kommentárokról – nem teljesen egyeznek meg az egyház tanításával, amelyen az akkori kulturális élet alapult. (Ezen egyházi tanítás egyrészt a Bibliát, másrészt pedig Petrus Lombardus Sententia-gyűjteményét foglalta magában; ez utóbbi a korai egyházatyák tanítását foglalta mondások formájában össze.) Annak érdekében tehát, hogy megőrizzék a korra jellemzőszellemi egységet, két dolgot tehettek: vagy kizárják az oktatásból a görög gondolkodó műveit (valóban volt is ilyen kísérlet, de várható módon meglehetősen eredménytelen maradt), vagy pedig valamilyen módon összebékítik az egyház hivatalos álláspontjával. Ez utóbbira vállal között a domonkos rendi Tamás monumentális művében, amely tehát egy önmagában is hatalmas, néhol lezáratlan filozófiai rendszer, valamint a keresztény tanítás (mindenekelőtt a Biblia, a hittételek és az egyházatyák szavai) egységbe foglalására tesz kísérletet. E kísérlet eredményességét jól mutatja, hogy ez után Arisztotelész az egész későskolasztika meghatározó referenciapontjául szolgált. A mű– mint korának minden Summája – szoros formai keretek között íródott. Három nagy részből épül fel, amelyek közül a második további két részből áll; az elsőben 119,a másodikban összesen 303, a harmadikban pedig 189 úgynevezett quaestio (kérdés) található, amelyek további articulusokra (szakaszokra) bomlanak. (Az utolsó nagy részt a szerzőhalála miatt valószínűleg egy rendtársa és barátja, Piperno fejezte be.) A szakaszoknak is kötött formájuk van: minden szakasz egy kérdéssel indul, majd e kérdést általában negatív módon megválaszoló „kontra-tézis” melletti érvek következnek. Ez után a sed contra állítás, amely az előző érveknek ellentmond, és legtöbbször valamilyen egyházi tekintélyre (ritkábban Arisztotelészre) hivatkozik; majd a szerzőválasza, amiben ismerteti a kérdés megválaszolásához használt elméleti keretet, és magát a választ. Végül az articulus elején elhangzott, közben ellenérvekké lett érveket vizsgálja és válaszolja meg pontról pontra. A könnyebb követhetőség kedvéért a továbbiakban előrevettem Tamás saját álláspontjának bemutatását.