Püthagorasz és az eleaiak

3.tétel: Püthagorasz és az eleaiak

Ø  Püthagorasz (kb.580-500)

o   az általa alapított patriarchális-arisztokratikus szövetségben élt

~   egy meghatározó vezető, „apai szerep”, rangidős vezető

~   nem demokratikus felépítésű

~   szigorú rendszer

o   a dolgok arkhéjának a számot tekintette

o   az 1-es szám a pontot, a 2-es a vonalat, a 3-as a háromszöget, a 4-es a gúlát jelenti tanításukban, melyben a számok misztikus jelentést is kapnak

o   a 4-es az igazságot is jelenti

o   különösen szent a 10-es szám, az alapszámok összege

o   a világban 10 szféra van és 10 ellentétpárból áll elő a harmónia

Ø  Az eleai iskola

o   Xenophonész (kr.e 570-475)

o   jelentős mértékben különbözik a milétosziaktól vagy Hérakleitosztól

o   költő, kritikus volt

o   támadást intézett a hagyományos vallás isteneinek erkölcstelensége és antropomorf természete ellen (Homérosz ellen is írt)

~   túlságosan emberi képre vannak formálva

~   csak ember találhatta ki

~   „szappanopera”

o   „Rákent isteneinkre Homérosz Hésziodosszal minden olyat, ami gáncs vagy szégyen az emberi nemnél: lopni, paráználkodni a amellett csalni is egymsát.”

o   Hésziodosz: az istenek önéletrajzát írta meg, de nem történetekbe foglalva

o   Eleai Parmenidész

~   A parmenidészi tanításban a világnak két, egymást kizáró képe van jelen: a gondolkodás nem a doxára irányul, a doxa (=halandók vélekedése)  pedig nem képes megismerni a létezőt.

~   A létező „nem-született, romolhatatlan”: keletkezés és pusztulás nélküli; „egész, egyetlen”: nem osztható; „rendületlen”: mozdulatlan; végül továbbá: teljes.

~   A létező, mely gömbhöz hasonlatos, a gondolkodás kizárólagos tárgya. A létezőből nem keletkezhetik más, mint létező, hiszen ami más, az már nem-létező volna. Márpedig a nem-létező nem létezik (= nincs). És ha a létezőből létező keletkezik, az valójában nem tekinthető keletkezésnek, hiszen nem jött létre más, mint ami eddig is volt.

~   A keletkező és pusztuló dolgok a szó filozófiai értelmében nem léteznek: a létezés ugyanis abszolút, nincsenek időbeli korlátai. A keletkező és pusztuló dolgok esetében viszont meg tudunk jelölni olyan időpontot, amely előtt (a múltban) az illető dolog nem volt, és amely után (a jövőben) nem lesz.

~   Hogy a létezőről szóló tanítás kizárja a keletkezést, a pusztulást, a mozgást stb., az valójában annyit jelent, hogy Parmenidész a létezőt és az empirikus világot egy bizonyos szempontból nem tartja azonosnak.

~   Ha a létezőnek hiánya volna, akkor nem ő volna a minden(ség). Ha nem ő volna a minden, akkor a minden hiányoznék belőle. Ha a minden hiányoznék belőle, akkor minden hiányoznék belőle.

~   Ez az érv mai fogalmaink szerint nem korrekt ugyan (mert a „minden” kifejezés két különböző értelmét azonosnak veszi), de bizonyára nem a tudatos megtévesztés szándékával íródott. Pontosan az ilyen érvek érvényességének problémája vezeti később Arisztotelészt ahhoz a felismeréshez, hogy a többértelmű kifejezések lehetséges jelentéseit a filozófusnak szigorúan el kell különítenie, meg kell különböztetnie egymástól.

~   Ma például az azonosságnak két fajtáját különböztetjük meg: az önazonosságot és két dolog egymással való azonosságát.

~   A parmenidészi szöveg, mely szerint: „Mert ugyanaz a gondolkodás és a létezés”, mindkét értelmezést lehetővé teszi tanítványa próbálja igazolni.

o   Eleai Zénón (kb. 490-430)

~   mestere tanítását ún. apóriák (nehéz problémák) kifejtésével próbálta igazolni.

~   Ilyenek például az „Akhilleusz és a teknősbéka” vagy „A mozgó nyíl áll” apóriák. Akhilleusz soha nem érheti utól a teknősbékát, mert mire annak kezdeti tartózkodási helyét eléri, a teknősbéka már megtett egy bizonyos távolságot, melyet most Akhilleusznak is meg kell tennie; ám addigra a teknősbéka ismét előrehaladt, és így tovább a végtelenségig.

~   A mozgó nyíl áll, hiszen bármely tér- és időpontban vizsgálva: vagy ott van, vagy nincs; ám ha ott van, akkor áll, és nem mozog - nyugalmi helyzetek halmozásából pedig nem keletkezhet mozgás.