Evolucionizmus

25.tétel: Evolucionizmus (Darwin, Spencer)

Darwin (1809-1882)

Ø  az evolucionista elmélet alapjait ő fektette le

Ø  természettudós volt

Ø  elmélete:

»   a fajok fejlődése természetes kiválasztódás útján ment végbe

»   a fajok nem változatlanok és a fajok, valamint az ezeken belüli változatok között nincsenek éles határok

»   a változatokból új fajok jöhetnek létre, és régi fajok halhatnak ki az újak megjelenése következtében

Ø  a fajok valójában megszilárdult változatok

Ø  létért való küzdelem elve:

»   a népesség geometriai, az anyagi javak pedig csak számtani haladvány szerint növekednek, és ez túlnépesedéshez vezet

»   az egyes fajok jobban, mások kevésbé tudnak alkalmazkodni a környezethez, és az egyedek között küzdelem folyik a jobb életfeltételekért

»   csak azok a fajok maradnak fenn és azok a változatok szilárdulnak fajokká, amelyek rátermettebbek a létért vívott küzdelemre, mint versenytársaik

Ø  Darwin elmélete megalkotásakor figyelembe vette a fajnemesítők által alkalmazott mesterséges kiválasztást à ennek analógiájára képzelte el a természet spontán kiválasztó tevékenységét (természetes kiválasztódást), amely szinte állandóan próbák elé állítja a fajokat és az egyedeket, és kiszűri a kevésbé alkalmasakat à ez a kiválasztó tevékenység nagyon lassan megy végbe, és a létért való küzdelemben hasznosnak bizonyult tulajdonságok öröklődnek

Ø  Fő művei:

»   A fajok eredete a természetes kiválasztás útján (1859)

»   Az ember származása

Ø  Darwin fejlődéselméletének fő filozófiai jelentősége, hogy a természeti folyamatok célszerűségének tételét megcáfolta

Ø  „A természetben minden meghatározott törvények eredménye”

Herbert SPENCER (1820-1903)

Ø  Darwint megelőzve hirdette a fejlődés eszméjét

Ø  fő műve: A szintétikus filozófia rendszere

Ø  Spencer rendszeralkotásra törekedett

Ø  világszemléletét a korlátlan haladásba vetett optimista hit hatja át à a Viktória-kor prófétájaként emlegetik

Ø  elmélete:

»   az anyagnak minden állapota a fejlődés eredménye és megnyilvánulása

»   a természet folyamatok összekapcsolódása, mely folyamatokat erők váltanak ki

»   az egyesülés (=integráció) és elkülönülés (=differenciáció) ritmikusan váltják egymást, és minden új ciklusban a fejlődés kezdődik elölről

»   minden egyensúlyi állapot csak időleges

»   a fejlődés történeti folyamat, így minden alakulatnak van múltja és jövője à a róla alkotott ismeretek viszonylagosak, hiszen az Abszolútum végső fokon megismerhetetlen, akiről legfeljebb a jelképek (pl. anyag és erő) nyelvén lehet szólni

Ø  a filozófia feladata szerinte az, hogy a részletek összhangját és az általános folyamatok dinamikáját meghatározza; szintetizálja a szaktudományok részeredményeit és eljusson egy általánosságában minden mást felülmúló törvényhez

Ø  az emberi tudás 3 foka:

Ø  tények, adatok számbavétele

Ø  tapasztalati ismeretek részleges összefoglalása

Ø  előzőek elméleti szintézise

Ø  az adatok ismerete szükséges, de semmiképpen nem elég ahhoz, hogy valódi tudásról beszélhessünk, hiszen a tények magyarázata csakis elméleti keretben lehetséges

Ø  valamennyi ismeretünk relációs jellegű, hiszen az erők hatására térben és időben változó anyag állapotáról tudósít

Ø  társadalom-felfogása: a társadalmat fejlődő és a szerves természetnél magasabb rendű alakulatnak tekinti, amely feltételezi az egyének együttműködését. A társadalom valóban egy szuperorganizmus, amelynek tagjai az egyének mint saját tudattal rendelkező lények, ellentétben a biológiai szervezetekkel, amelyek tagjainak egyáltalán nem lehet tudatuk. A társadalom kultúrát hoz létre, melynek előfeltétele a nyelv.

Ø  államról alkotott felfogása: minél fejlettebb egy társadalom, annál kevesebb teendő hárul rá. Feladata az, hogy biztosítsa azokat a feltételeket, amelyek az egyén teljesebb életéhez szükségesek.

Ø  az élet végső célja a boldogság

Ø  a cselekedetek annyiban jók, amennyiben a boldogság elérése szempontjából hasznosak

Bentham és az utilitarizmus

24.tétel: Bentham és az utilitarizmus

Ø  A társadalmi és jogi reformokat követelő Jeremy Bentham (1748-1832) már egyértelműen a hasznosságelvet teszi meg filozófiájának alapjává. A hasznosságelvnek Bentham részletes kimunkálását adja, s az utilitarizmus elméletét, amely a cselekedetek, tevékenységek, döntések és választások helyességét azon méri, hogy azok mennyiben járulnak hozzá az érintett személyek boldogságához, mennyiben hasznosak arra nézve (latin „utilis” = hasznos), egy átfogó erkölcsfilozófiába, sőt ontológiába ágyazza be. Bentham számos ponton Hume-ból indul ki: átveszi és közvetíti Hume asszociációs pszichológiáját és lappangó utilitarizmusát, ám Hume pesszimizmusából és szkepticizmusából az ő utilitarizmusában semmi sem található. A klasszikus empirizmus alapvetően elméleti irányultságával szemben az utilitariánus mozgalom elsősorban gyakorlati célokra irányult: jogi és politikai reformokra. Hogyan ítélendők meg az egyes törvények illetve intézmények hasznossági szempontból? - ez a kérdés irányítja Bentham gondolkodását. De mi itt a hasznosság mércéje? Bentham számára is, valamely jogi vagy politikai intézmény hasznossága attól függ, hogy az illető intézmény mennyiben mozdítja elő a lehető legtöbb ember lehető legnagyobb fokú boldogságát. Ez az elv az ún. legnagyobb boldogság elve, mely szerint bármely cselekedet, társadalmi intézmény, kormányzati intézkedés, szabály vagy törvény pontos értéke kiszámítható, ha figyelembe vesszük azokat az örömöket és fájdalmakat, melyeket a szóban forgó társadalom, ill. közösség egyes tagjaiban kivált. Ennek az individuális öröm-fájdalom egyenlegnek a kiszámításával lehet előrejelezni a társadalom egyes tagjainak várható cselekedeteit is. Ezzel a gondolatával az utilitarizmus módszertani individualizmust valósított meg, s egyben a racionális döntések elméletének előfutárává vált.   Alapelvének alkalmazási körét tekintve két válfaja ismeretes: a cselekedet(act)-utilitarizmus, mely az egyes cselekedetek értékelésére alkalmazza az ún. boldogságkalkulust, és a szabály(rule)-utilitarizmus, mely csak a törvényeket kívánja a kalkuláció tárgyává tenni.

Ø  Bentham hangsúlyozza, hogy a hasznosságelv a gyakorlati életben ténylegesen alkalmazható; megadható a kalkulus, melynek segítségével bármely két tettről egyértelműen eldönthető, hogy melyikük a hasznosabb. A fájdalmak és örömök összemérhetők, a különböző fajtájú és összetettségű fájdalmak és örömök között nincsenek minőségi különbségek; egy adott érzéki öröm és, mondjuk, egy jámbor öröm (pl. pietás-élmény) közötti különbség végső soron abban áll, hogy az egyik nagyobb, a másik kisebb. Amennyiben a boldogságot végső elemzésben fizikai boldogságra vezeti vissza, Bentham a hasznosságelvet az egyetlen lehetséges etikai alapelvként ábrázolhatja. „A természet - írja Bentham - két legfőbb uralkodó, a fájdalom és az öröm kormányzata alá helyezte az embert. Egyedül ezek mutatják meg, hogy mit kell tennünk, és ezek határozzák meg, hogy mit fogunk tenni. A helyes és helytelen mércéje egyfelől, az okok és hatások láncolata másfelől, az ő trónjukhoz van kötve. Ezek irányítanak minket mindabban, amit teszünk, amit mondunk, amit gondolunk: és minden erőfeszítésünk alávetettségünk megszüntetésére csupán bizonyítani és megerősíteni fogja azt. Szavakban az ember tehet úgy, mintha kivonná magát hatalmuk alól: de valójában mindvégig alattvalójuk marad. A hasznosság elve elismeri ezt az alávetettséget.”

Ø  Bentham itt nem pusztán egy antropológiai-pszichológiai tényt szögez le, hanem ezt a tényt etikailag értelmezi is. A fájdalom és az öröm nemcsak meghatározzák, hogy mit fogunk tenni, hanem azt is megmutatják, hogy mit kell - azaz etikai értelemben mit helyes - tennünk. A pszichikai létezők körében, egyáltalán, csak a fájdalom és az öröm valóságosak: a többiek, mint Bentham mondja, fiktív létezők. A lelkiismeretfurdalás például fiktív létező, azaz mint olyan nem létezik ténylegesen, csupán az összetevőjeként funkcionáló elemi fájdalmak léteznek. A fiktív létezők nem tévesztendők össze a szabad képzelet teremtményeivel: előbbieket, mint Bentham írja, a nyelv szükségletei hozzák létre, „a közlés szükségletei. És, tegyük hozzá, a gondolkodásé: hiszen az ideákat, a megfelelő szavak nélkül, amelyekbe öltöztetjük, éppoly kevéssé lehetne rögzíteni, sőt formálni, mint ahogyan kommunikálni sem lehetne őket”. Bentham az embert úgyszólván fizikai, a társadalomba fizikailag beágyazott lénynek tekinti, s ehhez az emberképhez a nyelv ilyen jellegű tárgyalása jól illik. A XVIII. századi empirizmus és a XIX. század pozitivizmusa és utilitarizmusa között Bentham az összekötő kapocs.

Auguste COMTE

23.tétel: Auguste COMTE (1798-1857)

Pozitivizmus és tudományfilozófia

Ø  Montpellier-ben született royalista érzelmű, szigorúan vallásos családban k

Ø  középiskolai tanulmányait a helyi liceumban végezte, majd 1814-től az Ecole Politechnique diákja lett (itt matematikát tanult àaz elavult vizsgarendszer elleni tiltakozás miatt kizárták a tanintézetből

Ø  1817-től Henri de Saint-Simon, utópista gondolkodó (1760-1825) személyi titkára lett à nagy hatást gyakorolt Comte-ra

Ø  egyes kutatók körében feltámadt a gyanú, miszerint Comte a mester tanait vette át, illetve fejlesztette tovább, ezek a következő gondolatok:

»   A történelem az emberi értelem fejlődésének folyamata

»   A filozófia feladata a tökéletes társadalom megalapozása

»   Az emberi megismerésnek és a társadalom történetének egyaránt három fázisa van

Ø  1848-ban létrehozta a Pozitivista Társaságot

Ø  1851-től III. Napóleon buzgó híveként a pozitív vallás megteremtésén fáradozott àe vallás értelmében a legfelsőbb lényeg felé irányuló szeretetre kell támaszkodnia az emberiségnek, ennek kapcsán az intellektus a szívnek és az erkölcsiségnek rendelődik alá, s így többet nyújthat, mint a puszta tudomány

Ø  Főbb művei:

»   A pozitív filozófia tanfolyama I-VI.

»   A pozitív politika rendszere, avagy szociológiai értekezés

»   Beszéd a pozitív szellemről

Ø  Comte-ot a pozitivizmus megalkotására Saint-Simonon kívül Bacon, Galilei és Descartes gondolatai is ösztönözték

Ø  a pozitivizmus a ’positivus = tényleges, állított’ kifejezéstől kölcsönözte a nevét, s a pozitív szó a pontos, reális, hasznos és bizonyos értelemben használatos az irányzaton belül à az ilyen (pozitív) ismeretek adják a kiindulópontot, illetve minden ismeret, kijelentés igazságának fokmérője is egyben, hiszen csak az tekinthető igaznak, amelyet vissza lehet vezetni "valamely különös vagy általános tény egyszerű kimondására", azaz egyszerű pozitív tényekre

Ø  a pozitivizmus célja a tudományos és objektív szemléletmód kialakítása, egy olyan világnézeti szempontból semleges filozófia és tudomány létrehozása, mely mentes mind az idealizmustól, mind a materializmustól

Ø  a filozófia tárgyának az embert tekinti, de az embert nem egzisztenciális, hanem tudományos szempontból vizsgálja

Ø  az irányzat az ismeretelméleti fenomenalizmus alapján a jelenségekre korlátozott érzéki tapasztalatot teszi meg a megismerés alapjául, módszere pedig az indukció, ezáltal a világot a természet felől kívánja értelmezni, mégpedig természettudományos módszerek segítségével

Ø  tudományfelfogásában elveti a forradalmi jellegű változásokat, ehelyett a kumulatív (mennyiségi) jellegű evolúciós fejlődés elvét követi

Ø  az egységes tudomány koncepciója szerint mind a természettudományok, mind a társadalomtudományok azonos, mégpedig természettudományos módszertani elvek szerint kell, hogy működjenek (ld. társadalomfizika, azaz a szociológia tudománya)

Ø  a pozitivizmus - és Comte személyes álláspontja szerint is - a tudomány feladata nem az elméleti fejtegetések és a magyarázat, hanem a leírás és az előrelátás: "Lássunk, hogy előreláthassunk."(Comte) àa tudományos törvényszerűségek sem mások mint a feltárt tények közti állandósult funkcionális kapcsolatoknak a megragadása (vagyis állandósult szabályszerű kapcsolatok).

Ø  Comte az emberi társadalom fejlődése során három szakaszt, stádiumot különböztetett meg:

1) teológiai (vagy fiktív) szakasz, avagy a hadakozás kora: Kezdetben az emberek a természeti jelenségeket természetfeletti lények művének (személyes erők hatásának) tulajdonítják.(Ld. mítoszok, vallási hiedelmek) A képzelőerő túlsúlya érvényesül a megfigyelés helyett.

2) metafizikai vagy absztrakt szakasz: átmeneti korszaknak tekinthető, melyben a képzelőerő ugyan még domináns szerepet játszik, de az absztrakt fogalmak (természet, erő, lényeg stb.) által magyarázzák a természeti jelenségeket, s ezáltal a megfigyelés is némi szerephez juthatott. Ebben a stádiumban már nem a katonák, hanem a jogászok képviselik a világi hatalmat.

3) pozitív vagy reális szakasz: Az arab természettudományoknak az európai elterjedése, s a communa-mozgalom hatására bekövetkezhetett a tudomány és a békés termelés korszaka. A tudományos vizsgálódás már a közvetlenül adott jelenségekre vonatkozik, s megfigyelés, kísérletezés és összehasonlítás révén megszületnek az egyetemes törvényszerűségek, azaz a képzelőerő háttérbe szorult (ha még teljesen meg nem is szüntethető). A filozófia itt válik a legegyetemesebb pozitív tudománnyá, mely képes egységbe fogni a szaktudományok módszerét és eredményeit. Mindezek hatására az ember képes lesz uralni a természetet. A társadalmi életfeltételek javításának legfontosabb eszköze pedig a szociológia lesz, mely nem más, mint az emberi viszonyok egészéről szóló tudomány, (mely ugyan még nem érte el a pozitív tudomány állapotát).

Ø  Comte nagy hatást gyakorolt az angol filozófiára, elsőosrban J.S.Millre és H.Spencerre, illetve meghatározta a 19.sz-i európai társadalom gondolkodásmódját (Még Marx sem kerülhette meg a comte-i nézetek bírálatát.)